
Sziasztok!


Be kell, hogy valljam ezek a képek már jó ideje a gépemen csücsültek. Nem igazán vagyok velük megelégedve, az az igazság, hogy még meg kell tanulnom beállni a kamera elé, kissé mintha szégyenlős lennék. Igaz most kezdtem bele még csak ebbe az egészbe, és alig vagytok akik olvasnátok épp ezért nincs is miért és ki előtt szégyenlősnek lennem. Ez sajnos így alakult, ezért alig láthattok most szemből, de ígérem ezen is változtatni fogok!
Ezen a héten sajnos betegeskedem ezért is került megírásra ez a poszt, meg még sok másik amit a héten majd láttok. Legalábbis abból egyet! Egy kis spoiler, benne lesz a Cosmo-Blogger-Day is!
Az összeállításról pedig annyi, hogy a tavalyi nagy kedvencem ez a fekete Bershkás kabát, amit újra előszedtem az idő miatt. A kis cipellőm ami szintén onnan van, és igen tudom az oda nem illő szürke zokni, higgyétek el, rajtam se lenne, ha a cipő nem törne annyira. Egy fekete szaggatott gatyát vettem fel a Pull&Bearből, és persze az új felsőt amit már láthattatok a Glamour-napos szerzeményeimben. Kiegészítőnek egy kalapot láthattok amit már lassan egy éve a Stradivariusban vettem, és egy láncot vettem fel, amit még régebben a ZenZero-tól kaptam. Innen is szeretném újra megköszönni. Valami gyönyörűséges!








Kinek hogy telik az ősz?
Puszi Lilla♥
0 Comments