Nem tudom...
Mindig is irigyeltem azokat az embereket, akik már kiskoruk óta tudják, hogy mik szeretnének lenni. Van egy útirány vagy valami terv a fejükben, tudják miben jók és mi az, amit teljes vállszélességgel tudnak vallani és kiállni amellett. Én sosem voltam ilyen.Nem voltam az anyuci szoknyája mögé bújó kisgyerek, de azt érzem, hogy az én életemet mindig is a családom befolyásolta.Nyilvánvalóan ez az én hibám is, hisz kiállhattam volna magamért, de sosem szerettem volna őket megbántani, így mindig az ő akaratuk szerint cselekedtem. Talán ezzel követtem el életem nagy hibáját. Itt vagyok 20 évesen és nem tudom mi legyen velem. Egy ötlet, egy terv sincs a fejemben ami után elindulhatnék a számomra szánt úton, hogy az álmaim valóra válhassanak.
Szeptemberben elkezdtem az egyetemet nagy harcok árán, mert ez volt az egy, amit el tudtam mondania a vágyaimról, hogy egyetemista akarok lenni.Akkora hévvel és örömmel vettem a pótfelvételim sikerességét amekkora csalódás nekem az egész rendszer.Nem is tudom mit vártam, ha már abban sem voltam biztos, hogy milyen szak lenne nekem a megfelelő.Az első szemeszter végén ért arcul csapásul, hogy mennyire nem érzem jól magam itt, hogy mennyire nem illik hozzám az, amit tanulok, de még mindig azt kapom itthonról, hogy fejezzem be, kell egy papír, egy szakma, amiben majd elhelyezkedem és idővel megszokom, de én nem megszokni szeretném, én szeretni szeretném azt, amit csinálok.
20 éves fejjel egy félév után és pár százezer ablakon kidobott forint után azt kell mondanom fejjel mentem a falnak mások akaratát követve. Képes lennék ttönkretenni magam csak, hogy másoknak megfeleljek, s ez a legrosszabb dolog amit bárki megtehet. Nem jó, de fogalmam sincs mi az én utam, hogy merre kéne mennem, hogy mi lenne az ideális nekem. Mindig is úgy gondoltam, hogy nagyon makacs vagyok, akaratos és engem aztán nem lehet irányítani. Nagyon félreismertem magam és ami a legszomorúbb, hogy utolsó helyre helyeztem magam, a saját vágyaimat és igényeimet.
Nem tudom, hogy mit akarok. Nem tudom, hogy mi lenne az, ami igazán hozzám illik.Azt viszont tudom, hogy az nem ez, erőltetheti nekem bárki, egyáltalán nem érzem jól magam itt és ezt tanulva.Tudom, hogy a családom nem fog jó szemmel nézni rám, bár azt is tudom, hogy ők csak a legjobbat akarják nekem, de valahogy amellett nem azt látják, hogy mennyire szenvedek.A sulitól, attól, hogy nem találom a helyem és azt érzem, itt nem jó nekem.Azt hiszik attól könnyebb lesz, hogy innen elmegyek és ezt az utat elengedem, de nekem a feladás sosem volt lehetőség. Nem mások előtt szégyenlem azt, hogy ez nem ment és nem az én utam volt, sokkal inkább magam előtt.Mert egy olyan elvárási rendszert, egy olyan mércét állítottam magam elé, amit képtelenség megugrani és lelkileg nem szeretném tönkretenni magam.
Ez a kettősség és ezek az érzések vannak most. Nem tudom mi legyen, nem tudom minek kéne lennie. Nincs irány a fejemben, sem ötlet. Azt tudom, hogy csalódtam. Magamban, az oktatásban és mindenben. Fogalmam sincs ezek után hova tovább és nem várhatom el mástól, hogy megmondja nekem. Mert ez az én életem és épp ideje lenne 20 évesen átvenni felette az irányítást, mert én élem és én is fogom, sőt később már nem lesznek velem, hogy elmondhassam nekik, hogy tetszik az életutam? Mert nekem nem igazán.
Nem szeretném megbánni a döntéseimet, de valószínűleg meg fogom, mert az élet ezzel jár. De szeretném végre, ha azok teljes mértékben az én döntéseim lennének és akkor talán nem lenne ennyire rossz, hogy csalódást okozok.
Ez egy kicsit más hangulatú bejegyzés lett, remélem senkinek nem gond. A lényeg annyi lenne, hogy otthagytam az egyetemet. Nem tudom pontosan mi lesz ezután, de mindenképpen fogtok róla hallani és megnyugtatok mindenkit biztos, hogy fogok valamit tanulni ezután is!
4 Comments
Drága Lillám! Én csupán annyit mondok, tedd amit a szíved diktál! <3
VálaszTörlésKöszönöm a támogatásodat!♥
TörlésMost olvastam ezt a bejegyzést Lilla és szerintem igazán bátor vagy. A bátor embereké a világ és biztos vagyok benne, hogy meg fogod találni a te utadat ❤
VálaszTörlésDe aranyos vagy Manu, nagyon köszönöm a kedves szavaidat!♥
Törlés