Kedvenc őszi szettem

by - szeptember 23, 2020

Az idei ősz az időjárás szempontjából elég nyáriasan robbant be, ami egy kicsit hatott arra, hogy szinte senkinek nincs igazán őszi hangulata.

Ez meglátszik még a gardróbomon is, hisz a hosszúnadrágokon kívül egyedül a blézerek kerültek elő. Ez a két darab is csak azért, mert reggel amikor elindulok az iskolába még kifelyezetten hideg van.

Így vált kedvencemmé ez a blézer és így szerettem bele egy kicsit megint a lezserül elegáns szettekbe, de azért a maihoz hasonlók is nagy kedvenceim maradtak. Ebben a szettben próbáltam a nyarat ötvözni egy kicsit az ősszel és a két kedvenc darabomat kaptam magamra. Annyiszor elképzeltem már, hogyan is állnak majd ezek a darabok, de mégsem vettem fel éppen a reggeli hidegnek köszönhetően, most azonban teljesen beleszerettem, így előfordulhat, hogy lesznek olyan napok, amikor inkább bevállalom , hogy kicsit jobban fázom a kelleténél, de kifelyezetten csinosan megyek suliba.

Az utóbbi időben nagyon sok blézeres szettet láthattatok tőlem és úgy érzem megtaláltam a védjegyem ebben a ruhadarabban, egyszerűen imádom őket, ami pedig még jobb, hogy ezt a fekete darabot a C&A leárazásán sikerült megkaparintanom 750 forintért, hát nem hihetetlen? A legjobb vásár volt idén!

Nektek van olyan ruhadarab vagy stílus amiről felismerhetnek titeket az utcán? 

You May Also Like

0 Comments