
Sziasztok!
Szeretnék bemutatni nektek egy márkát, egy karkötőt amit Beauty Junkie-nak és a Schwarzkopf-nak hála ismerhettem meg. Lassan már két hete, hogy megnyertem egy nyereményjátékot, melyet Magdi rendezett az instagramján. Rettenetesen boldog voltam, hisz hajfestéket épp venni szerettem volna, na meg hát a samponból is azon a héten fogytam ki. Akkor még nem tűnt fel, hogy más is lapul a csomagban a hajápolási termékeken kívül, de mikor megérkezett akkor rögtön szembetűnt. Lehet csak a név miatt, vagy nem is tudom, de rettenetesen megörültem. Tekintve, hogy a Schwarzkopf csomagban érkezett sejtettem, hogy valami lila ékszerrel lesz dolgom. Nem is tévedtem. Egy nagyon szép halvány lila árnyalatú karkötő lapult a rendkívül igényes dobozában, egy kis bojttal, szívecske medállal na meg persze egy Balilla feliratúval is. Nagyon könnyű lesz beilleszteni a mindennapjaimba, ugyanis rengeteg semleges színt hordok. Szerintem nagyon kis aranyos darab.
Emellett szeretnék egy kicsit beszélni a márkáról is, hogy megismerjétek egy kicsit. A márka alapítója és tervező Balázs Lilla. Ő leginkább az egyediségre és a stílusosságra törekszik a kiegészítőknél. Ezek az ékszerek, kézzel készülnek a budapesti műhelyükben.
Rengeteg féle, fajta ékszer megtalálható náluk, az aranytól az ezüstig, sőt még a rosegold színvilágot is megtalálják e szín kedvelői. Bohókás bojtok, medálok, sőt akár még kis betűcskék is kerülhetnek a kiválasztott ékszerünkre. Persze a színválaszték sem semmi. Rendkívül elegáns, letisztult, ellenben bohókás darabok is megtalálhatók az oldalukon. Bármilyen stílussal rendelkező hölgy megtalálja a számára tökéletes darabot szerintem.





Remélem ezután a beszámoló után meglesitek ezeket az ékszereket, mert nekem nagyon elnyerték a tetszésemet!
Lilla♥
2 Comments
Szia! :)
VálaszTörlésNagyon tetszik a blogod, nagyon örülök, hogy ide találtam! Be is követtelek! :)
Ilyen karkötőt már néztem én is, nagyon tetszik!
Körbe is nézek, és elolvasok még egy két cikket.:)
Puszi, várom a további posztokat! :)
Szia! Nagyon örülök, hogy tetszik neked, és köszönöm a követést is! :) Nekem is nagyon tetszenek, előbb vagy utóbb szeretnék még beszerezni egyet. Remélem nem csak ez a bejegyzés fog tetszeni! :) Köszönöm a kedves szavakat! :)
Törlés