5 sorozat amit már befelyeztem
Sziasztok!
A legutóbbi bejegyzéseim egyike volt egy nagyon hasonló témájú poszt. Most kicsit változtattam a tematikán és arra gondoltam ma öt darab olyan sorozatot mutatok meg nektek, amit már befejeztem s teljes véleményt tudok róla mondani. A múltkor épp aktuális sorozatokról beszéltem nektek, amikről ebből adódóan részletesen be tudtam számolni, most viszont olyanokról lesz többségében szó, amiket már egy ideje nem láttam. Nem is frissítettem az emlékezetemen semmit, csak gondoltam leírom nektek, hogy mik a tapasztalataim. Lesznek olyan sorozatok, amiket gondolom már mindenki látott és mindenki nagyon jól ismer, de az is lehet, hogy valakinek én hozom meg a kedvét egy-egy darabhoz.
Gossip Girl:
Szerintem ez az a sorozat amit senkinek nem kell bemutatni. Talán ez volt a legnagyobb kedvencem. Persze ebben is voltak olyan részek, amik kifejezetten untattak, de összességében nagyon is élveztem. Sajnos annyira régen befejeztem már, hogy szinte semmit sem tudok róla mondani. A vége számomra nagyon meglepő volt, sosem gondoltam volna, hogy az a bizonyos valaki Pletykacica, de így utólag végiggondolva teljesen logikus. Én minden lánynak tudom ajánlani, már csak a főszereplők és a ruhák is eszméletlenek. Én például Blaire-rel nagyon jól tudtam azonosulni és szerintem majdnem minden lány vágy egy Chuk-ra, ha máshogy nem, akkor titokban biztos.
Pretty Little Liars:
Ez a sorozat négy lány életét mutatja be, akik elvesztették legjobb barátnőjüket. Természetesen ez így nem lenne eléggé izgalmas, így a készítők megspékelték a történetet egy izgalmas szállal. Mégpedig azzal, hogy a lányokat zaklatják. Ez nagyon sok esetben izgalmas, de az utolsó pár évadra annyira vontatottra sikerült már. Ennek ellenére amikor végre befejeztem rettenetesen hiányzott. Ezt a sorozatot is inkább lányoknak ajánlanám, hisz nem csak a zaklatásról szól, hanem a lányok magánéletét is nagy részben ecseteli.
Vámpírnaplók:
Na ez a sorozat, amit a végére annyira nem kedveltem, hogy arra szavak nincsenek. Annyira túlhúzták, hogyha nincsen a Damon-nek nevezett főszereplő szerintem nem is nézem végig. Eleinte rettenetesen izgalmas volt, hisz itt egy kicsit a világunktól elrugaszkodott helyre kerülünk, de a végére szenvedéssé vált az egész. A címből szerintem eléggé levágós a téma, de egy testvérpárról szól, akik mily meglepően vámpírok és nekik kell megtalálniuk a helyüket a világban. Nem szeretnék semmit elárulni a sorozatról, szóval röviden csak ennyit.
90210:
Ahogy a Gossip Girl ez a sorozat is egy tinédzser éveikben járó gyerekekről szól. Rendegetek szálon fut, de nagyon meg lehet szeretni ezt is. Őszintén szólva semmi extra, egy sima sorozat egynéhány bonyodalommal a háttérben, amit természetesen megoldanak a tinik.
Carrie naplója:
Na ez a sorozat abszolúte lányos. Ha divatmániás vagy, akkor a Szex és New York főszereplője, Carrie fiatalabb énje el fog varázsolni. Nem épp egy hosszú sorozat, de annál jobban bemutatja, hogy fiatalként hogyan tudsz helyt állni a munka világában.
Ti, hogy álltok a sorozatokkal? Én most kicsit meg vagyok lőve, szóval ha gondoljátok kommentben nyugodtan mondjatok párat!
Lilla♥
2 Comments
Én imádom a Gossip girlt, és a Carrie naplóját, de valamiért egyiket sem fejeztem be, talán túl lusta voltam! ;)
VálaszTörlésHát nekem se ment azért olyan gyorsan, szerintem ezek közül egyik sem. :)
Törlés