Everithink is white

by - július 12, 2018


Sziasztok!

Ismételten egy utazásról hoztam nektek beszámolót. Szerencsére nagyon sokat utazgattam tavasszal is, nem tántorított el az érettségi tudata. Ezúttal két napról számolhatok be nektek. Az első napot egy kis falucskában töltöttük, Eger mellett. Nem volt igazán felhőtlen a kirándulás, mivel odafelé egy fantasztikus szerpentinen mentünk felfelé, s én sajnos azzal a negatív tulajdonsággal küzdöm, hogy nem igazán viselem jól az utazást, főleg nem kanyargós hegyoldalban egy órán keresztül. Ellenben kiengesztelt a kirándulás és a vidék hangulata. Nem vagyok nagyvárosi lány, de még így is ritkán jutok el, ilyen nyugalmat árasztó helyekre. Érettségi előtt voltunk pár nappal és szerintem ez is hozzájárult ahhoz, hogy olyan legyen a jegyem amilyen. Ideje volt már a sulis hajtásból kicsit kiszállni és megállni egy pillanatra. Másnap viszont kőkemény túrázás volt Egerben. Igaz, nem egyszer láttam már a várost, de sosem tudom megunni. A várban bóklászni csodálatos! Sajnos nem maradtunk sokáig, mivel késő délutánra eléggé csúnya időnk lett.
Az outfitemről is ejtenék pár szót, hisz ez aztán nem megszokott összeállítás tőlem. Ha már régóta követtek bármelyik platformon akkor tudjátok, hogy legtöbb napon sötét színek után nyúlok a gardróbban, azokon belül is a feketét részesítem előnyben, és igen emberek még nyáron is! Mostanában azonban kiszínesedtem, főleg ebben a bejegyzésben. Szerintem ennyi fehér még sosem volt rajtam egyszerre, de kifejezetten tetszett magamon. Ám nem csak a fehér áll igen távol tőlem, hanem a rövidnadrágok is. Nem igazán vagyok megelégedve az alakommal, így nem igazán hordok rövid dolgokat, de azért nem fulladhatok meg a melegben. Mindenesetre tervben van még pár rövidnadrág, hisz annyira még sem állnak rosszul, mint amennyire gondoltam!

Cipő: Adidas ZX Flux / Nadrág: Bershka / Felső: H&M / Szemüveg: Zero UV / Táska: turi


 Ti hogy álltok a fehér ruhákkal és a rövidnadrágokkal?
Lilla♥

You May Also Like

0 Comments