
Sziasztok!
Lehet már nagyon unjátok, hogy csak outfit bejegyzésekkel jövök, de annyi ötletem van most és annyi új ruhám is. Na meg az sem mellékes, hogy azt a visszajelzést kaptam, hogy a blogot és engem is leginkább a divat témakörrel és azon belül is ruhás összeállításokkal tudjátok azonosítani.
Az utóbbi időben beszereztem pár ruhát, sőt még szoknyákat is. Nagyon meglepő ez a részemről, hisz az óvoda óta egy kifejezetten nadrágos lánynak tartom magam, lehet ez kezd megdőlni? Mutattam már nektek egy ruhát, azzal kezdtem el nyitni a ruhák és szoknyák felé szerintem. Azóta beszereztem ezt is, és egy jó történet is tartozik hozzá. Eredetileg mi cipőért indultunk neki Pestnek, de a Westendben is körülnéztünk miért ne alapon. Akkor már tudtam a ruha létezéséről, de nem fűztem hozzá sok reményt, hogy belefutok, de láss csodát megtörtént. Megpróbáltam, jól is állt, de mint kis naiv lány nem vettem meg és el se tetettem, azzal a címszóval, hogy ezen még gondolkodom egyet. Így indultunk neki a Boráros téri Adidas Outlet üzletnek. Természetesen nem találtam magamnak semmit, így kissé szomorkásan indultam visszafelé, azzal a reménnyel, hogy meg lesz még az én kis farmerruhám. Hát nem kis meglepetésemre sehol sem volt a méretemben. Dühömben még a Starbucksot is meglátogattuk, pedig egy igen túlárazott kávézónak tartom. Viszont pár perccel a vonatunk indulása előtt még beszaladtam a H&M-be és elhoztam az egy számmal nagyobbat, amiről kiderült, hogy annyira nem is nagy rám, legalábbis a hossz a pont akkora, hogy nem rettegek minden pillanatban. Na meg a nagyból még lehet kicsit csinálni, de a kicsihez már nem igen mit lehet hozzátenni.











Nektek tetszenek a farmer ruhák?
Lilla♥
2 Comments
Nagyon kis csini vagy! Tetszik ez az overál! :D
VálaszTörlésKöszönöm Brigi, egyébként ruha vagy nem is tudom pontosan mi is ez. :D
Törlés