YOPE - Édes geránium tusoló gél

by - augusztus 22, 2019


Nem tudom, hogy csak én vagyok e így, de akárhányszor drogéria közelében járok késztetést érzek, hogy beszerezzek egy új tusfürdőt. Általában Balea termékeket választok, hisz olyan jó árban vannak, ráadásul nagyon sokszor van limitált kiadás néhány darabból, ami még inkább vásárlásra késztet. Ez alkalommal kicsit kiléptem a komfort zónámból és egy számomra teljesen új márkát próbáltam ki, ez pedig nem más mint a YOPE.

Első sorban a kiszerelése fogott meg, hisz én nagyon szeretem a pumpával felszerelt tusfürdőket, így többségében ezek a kosaramban szoktak landolni. Másrészt a grafika vett meg ezerrel. Sajnos abban a DM üzletben ahol én jártam csak ez az egy darab volt a termékből, de itthon lecsekkoltam a többit is és egyértelműen édes az összes csomagolás! A fényes arany részletek még inkább elvarázsolt, annyira gyönyörű!
A leíráshoz híven géles állagú tusoló terméket kapunk, mely teljesen átlátszó. Az illatával kapcsolatban nagyon fontos elmondani, hogy kifejezetten erről, s talán nem mindenki lesz oda érte. Én kifejezetten szeretem, hisz régebben egy Lush-os termékemnek is ilyen illata volt és akkor nagyon megszerettem. Tusolás után is érezhető, bár már nem annyira intenzíven, sőt az én bőröm még másnap is finoman illatozik tőle. 

A csomagolás azt ígéri, hogy a termék 93%-ban természetes vagy alacsony feldolgozású összetevőkből áll. Emellett ökobarát, nem tartalmaz parabéneket, PEG-, SLES-, SLS származékokat és szilikont sem. Ha valakinek fontosak ezek a kritériumok, akkor nagyon ajánlom nekik ezt a márkát, ahogy utánanéztem teljesen ezen a vonalon utaznak.

Az én termékem geránium kivonatot is tartalmaz, persze én sem tudtam először hova tenni, hogy mi is ez, de utánanéztem nektek. Egy növényből kivont illóolaj, ami antibakteriális és nyugtató hatással bír. Ezt én is állíthatom nektek, mostanában sokat fáj a fejem és erre is kifejezetten jó, legalábbis nekem.
Tudom én, hogy nem igazán szoktam nektek tusfürdőket bemutatni, de erről mindenképpen szerettem volna mesélni nektek, mert nagyon megszerettem! Ajánlom, hogyha van rá lehetőségetek akkor szagoljátok meg és próbáljátok ki, nem fogjátok megbánni!

You May Also Like

0 Comments