FASHION // Elegantly in Black

by - november 06, 2019


Az idei ősz rengeteg újdonsággal és meglepetéssel kecsegtetett számomra. Nem csak az új iskola, új környezet volt nagy változás, hanem a stílusom is egy kisebb alakuláson esett át.

Sosem gondoltam volna, hogy valaha ki tudom verni a fejemből azt a badarságot, hogy nekem csak a fekete nadrágok állnak jól, de úgy látszik októberben ezt nagyjából sikerült kinőnöm. Bár az esetek nagy százalékában még mindig inkább ezek felé nyúlok a szekrényben, azért sikerült beszereznem ezt a darabot a Stradivariusból, s én mondom nektek, nagyon jó ötlet volt. Amikor először viseltem, szinte magamra sem ismertem benne, de jó érzés volt látni, hogy ebben sem mutatok borzalmasan.


Azt is elmondhatom magamról, hogy most már egyre inkább az elegánsabb, lányosabb dolgok felé hajlik a szívem így sikerült megvennem ezt a C&A-s blúzt két színben is. Ami viszont nem változott olyan nagyot, az a színek skálája amin mozgok, de majd fogjátok látni a későbbiekben, hogy igazán fejlődőképes vagyok már ezen a téren is.


Amit Pest megtanított nekem, az az, hogy ne féljek önmagam lenni, ne féljek úgy öltözni, ahogyan jól érzem magam, mert ez vagyok én. Vidéken sokszor zavart, hogy egy-egy összeállításom miatt nagy figyelem hárult rám, így szinte mindig csak alap , unalmas darabokat hordtam, de ez itt nagy részben megváltozott.


Ellenben van negatív tapasztalatom is, mióta itt vagyok. Mivel Budára sikerült költöznünk, ráadásul egy igen dombos, hegyes környékre, így a magassarkú viselése hazafelé és a suliba rendes szenvedés. Természetesen meg lehet szokni ezt is, csak voltam kisebb-nagyobb fájdalmaim az elején, de valamit valamiért, nem?


Ti mit gondoltok, jól áll nekem a farmer? Esetleg ez az elegánsabb stílus?

You May Also Like

0 Comments