Kedvencek januárból

by - február 02, 2020


Arra gondoltam, hogy idén ideje lenne megpróbálkoznom egy havi összegzőhöz hasonló posztsorozattal. Nagyon rég óta gondolkodtam azon, hogy milyen formában örökíthetném meg a hónapjaimat, hisz nem igazán használok annyi különböző terméket, hogy a kedvenc termékeimet külön kiemelhessem hónapra bontva, így arra jutottam, hogy pillanatokat emelek ki a mindennapjaimból. Ezzel talán közelebb is kerültök hozzám, s talán még jobban meg is ragadnak bennem a dolgok, hogy a decemberi évértékelős posztomban ne legyen olyan nehéz dolgom.

Otthagytam az egyetemet

Talán olvastátok az előző bejegyzésemet a sulival kapcsolatban, ott egy kicsit sem konkrétan, de elmeséltem nektek, hogy otthagyom az egyetemet. Mára ezt már teljesen más szemszögből nézem, nem szomorkodom miatta, sokkal inkább tölt el félelemmel és izgalommal a jövő. Aminek meg kifejezetten örülök az az, hogy végre lesz elég időm a blogra, tehát egy ideje már csak a pozitívumot látom ebben a lépésemben. Nemsokára pedig érkezik egy bejegyzés azzal kapcsolatban, hogy mire jutottam, merre folytatom tovább az utam.

Rendszeresség

Akkora öröm és büszkeség van bennem azért, mert a januári hónap során minden bejegyzésem időben kikerült, sosem csúszkáltak, s még az ötleteket is nagyrészt meg tudtam valósítani. Igaz, ezt februárra nézve már most megdöntöttem, de legalább a januárnak örülhetek, nem?

Könyvek

Na hát ezt a pontot már kapásból ketté is tudnám szedni, de nem szerettem volna két külön pontban említeni őket, szóval egybevettem. Ezt a hónapot felettébb sikeresnek ítélem, ugyanis sikerült hét könyvet is beszereznem, bár ez leginkább annak tudható be, hogy a legtöbb sorozatot ami meg volt, azt szerettem volna egészében látni már magamnál, de a lényegen nem változtat, sok újdonság van most nálam! A másik nagyon kiemelendő az az olvasmányaim száma a januári hónapban, kilenc könyvet sikerült befejeznem, bár meg kell említenem, hogy volt köztük igen rövid kötelező olvasmány is. Ez viszont nálam nem von le az értékéből, s nagyon büszke vagyok magamra, ugyanis talán emlékét sem tudom, hogy mikor olvashattam ennyit egy hónap alatt.

Könyvespolc

Az előző ponthoz nagyon szorosan hozzákapcsolva, sikerült idén beszerezni egy új könyvespolcot, aminek annyira örültem, hogy el sem tudom mondani. Nem mondom, hogy sikerült berendezkednem rá, de nagyon jó úton haladok felé. Hamarosan szeretnék egy room tour bejegyzést, mert hamarosan újrafestjük a szobámat, szóval nemsokára meg is mutatom majd nektek ezt a csodát!

Labello ajakradír

A márka tökéletesen időben érkezett meg ezzel a vadiúj formulával. Igaz, eléggé a hónap végén adták ki, de nekem akkora öröm volt, hisz amúgy is terveztem egy ajakradír beszerzését, hogy rögtön rohantam megvenni. Szerintem nagyon jó döntést hoztam ezzel, de nem lövök le előre annyi mindent, hisz tervezek erről is bejegyzést.

Remélem nagyon jól telt nektek a január! Meséljetek, nektek mik voltak a kedvenceitek? 
Lilla

You May Also Like

0 Comments