The poppy field

by - június 24, 2020


Eddig minden évben lemaradtam a legtöbb szezonális fotótémáról, de ezen idén mindenképpen szerettem volna változtatni. Ezért is ejtettük útba a budapesti mandulafát és ezért keltünk útnak, hogy pipacsföldet találjunk. Ha már a repcemezős képem elmaradt, akkor mindenképpen szerettem volna ezzel a fotósorozattal pótolni.

Ezek a virágok igazából sosem vonzottak, de amikor megláttam az instagram-on azt a rengeteg pipacsos képet, akkor mégis felkeltette az érdeklődésemet. Szerencsére nem is nagyon kellett utánajárni, hogy pontosan, hol is találok egy helyet, ahol ezek a képek megszülethetnek, hisz a közelünkben is találtunk nem egy spot-ot a fotózáshoz.

Számomra a legnehezebb az, amikor tudom a helyszínt, hogy hová is megyünk fotózni, hisz megpróbálom mindig a tökéletesen oda illő szettet összeállítani, de azért az időjárásnak is megfelelni. Természetesen ez sosem megy könnyen, néha még egy-egy könnycsepp is megnehezíti a dolgomat, de amikor elindulunk, akkor a kedvem már sokkal jobb lesz!

Ez a fotózás talán egy kicsit könnyebben ment ebből a szempontból, de az időjárás nem éppen a mi oldalunkon állt aznap, hisz rettenetes széllel és hideggel kellett megküzdenünk. Ahhoz képest azonban a képek elképesztőek lettek szerintem. Sosem aznap szoktam visszanézni, kicsit szeretem, ha állnak a gépemen, s csak másnap kukkolom meg őket. Nem tudom ez miért van így, de én ehhez szoktam hozzá, talán így könnyebb elfogadnom, hogy nem megyünk vissza, ennél jobbat nem tudunk belőle kihozni.

Egy kicsit megemlítem az összeállításomat, ha már outfit poszttal érkeztem. Ez az egyik kedvenc blúzom, egyszerűen csodálatos, s a párját, egy feketét már az ősszel megmutattam nektek. Azóta is töretlen velük a szerelem! Nadrágnak csupán egy sima farmert vettem fel, nem szerettem volna nagy szerepet adni neki, sokkal inkább a pipacsoknak. Az új táskámat viszont szerettem volna egy kicsit reflektorfényben megcsillogtatni, ez egy egyszerű pepcos darab, de szerelem volt első látásra!

blúz: C&A / nadrág: Stadivarius / táska: Pepco / pulcsi: H&M / óra: Cluse


 Ti szeretitek a pipacsokat? Fotóztatok pipacsföldön idén? Ha igen, várom a linkeket kommentben!

You May Also Like

0 Comments