UNBOXING: Krémmánia Beauty Box

by - június 21, 2020


Sokszor nem érzem magam szerencsés embernek, de az élet nagyon sokszor úgy hozza, hogy mégis szerencsém van néhány dologban. Hisz ahhoz, hogy megszerezzem ezt a dobozt a türelmen kívül a szerencsének is sok szerepet kellett játszania.

Múlt pénteken leültem a gépem elé, s kerek egy óra kattintgatás után a hőn áhított doboz az enyém is lehetett. El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire vártam már rá, hisz ez volt a születésnapi ajándékom, így nagyon elszontyolodtam volna, ha esetleg nem jött volna össze. De bizony szerencsém volt. Most először döntöttem úgy, hogy nekem kell ez a doboz, így az első alkalom volt, hogy végigszenvedtem azt az egy órát, higyjétek el, a végére rettenetesen kétségbeesett voltam, hisz az utolsó pillanatban, már a rendelés utolsó lépésénél vagy hússzor kidobott az oldal.



A rendeléshez képest négy napra a doboz meg is érkezett, de a videó kedvéért én vártam egy napot a kinyitással, így az első reakcióimat láthatjátok a képernyőn. Azóta eltelt pár nap és elkezdtem tesztelgetni a termékeket. Nagyon féltem, hogy utólag valamivel nem leszek elégedett, valamit nem fogok szeretni, de a rövidtávú tapasztalataim nem erről árulkodnak. Most nem terveztem áradozni a dobozról, hisz egy húsz perces videóban megteszem, de megígérhetem nektek, hogy a termékekről lesz teszt és később összességében is elmesélem, hogy nekem mi volt a véleményem erről a sminkes dobozról.

Egy valamiben azonban már most biztos vagyok, az idegeskedés ellenére nagyon szeretném megrendelni a következő dobozt is, hiszen olyan volt ez a bontogatás és várakozás, mintha a szülinapom vagy legalább karácsony lett volna. Nem mellesleg nagyon örülök annak is, hogy ez által új termékeket ismerhetek meg!


Ha szeretnétek legközelebb ti is megkaparintani a Krémmánia beauty boxát, akkor fél évente új tematikával érkeznek, de ígérem ezek után meg fogom veletek osztani, hogy mikor lesz megint ilyen szuper lehetőség, de remélem nem előlem csapjátok majd le az utolsó boxot! 

You May Also Like

0 Comments