Ma ismét egy beszélgetős bejegyzést hoztam, mert máshol nem is nagyon tudnám kiírni magamból a dolgokat. Nem tudom hányan vagytok tisztában azzal, hogy idén vagyok tizenegyedikes. Mielőtt bárkinek az agytekervényei elkezdenek azon gondolkodni, hogy ez mégis, hogyan lehet, felvázolom nektek nagyon egyszerűen, nyelvi előkészítősként kezdtem a mostani iskolámban. Nem mondanám, hogy megbántam, csupán arra jöttem rá, hogy nekem nem a legegyszerűbb megtanulni a nyelveket. Ez a negyedik évem ebben a suliban és sajnos még nincsen se németből se angolból nyelvvizsgám. Természetesen nem hagyom ezt annyiban, hisz nyárra már terveztem nyelvvizsgát, legalábbis ami tőlem telik. Idén pedig előre hozott érettségizni készülök. Nagy a nyomás, hisz mindenhol szeretnék a legjobban teljesíteni. A blogot sem szeretném elhanyagolni, de szerintem teljesen érthető, hogy nekem nem ez az első, hanem az iskola.
A mai nap azért ez a téma került nálam terítékre, mert a pénteki napon a barátommal és egy nagyon jó barátnőmmel, Brigivel ellátogattunk az Educatio kiállításra. Rengeteg tervvel mentem, és sajnos azt kell, hogy mondjam, számomra nem sokat segített ez az esemény. Mindenki azt mondja, hogy még ráérek, de én egy olyan embernek tartom magam, aki szereti látni maga előtt a következő utáni lépést is. Nem, nem izgulom túl, nem vagyok erre rástresszelve, hisz nagyjából már minden körvonalazódott a fejemben, ennek ellenére viszont örültem volna még egy kis segítségnek.