The Color of The Year - Bonprix

by - április 01, 2020


Az idei év legnagyobb trendje egyértelműen a bézs szín. Akármilyen platformra térek fel, mindenhonnan ez folyik, de annyira, hogy sikerült engem is teljesen a hatása alá kerítenie. Láthattatok nálam már egy ilyen színű pulcsit, van még egy pólóm, ami csak a rivaldafényre vár és persze muszáj voltam beszerezni ezt a Bonprix blézert is ebben az árnyalatban. Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor bevallom itt és most, hogy nem tervezek megállni ezzel a színnel, ugyanis szerintem kifejezetten jól áll nekem. Legalább év eleje óta tervben van, hogy a ruhatáram szerves részét képezi majd, de így, hogy egy blézerbe sikerült befektetni, így talán minden könnyebb lesz majd. Hisz a tavasz közeledtével, sokkal előbb nyúlok a blézereim felé, mint a kabátok vagy dzsekik felé! Olyan könnyen kombinálhatóak és azt a kis elegáns vibe-ot meg tudják adni az összeállításnak, amire annyira vágytam mindig is.

Emellett pedig a múltkori Bonprixes ruha alkalmával említett pöttyök sem elhanyagolhatóak, s nem is egy sima egyszerű felsőről van szó ebben az esetben, hanem egy pufi ujjú szépségről. Szánt szándékkal nem mutatom meg nektek ebben az összeállításban, mert szerettem volna most kifejezetten a bézs színre koncentrálni, mert szerintem 2020-ban ez lesz majd az etalon minden lány és nő gardróbjában!

 blézer: Bonprix / felső: H&M / nadrág: Stradivarius /cipő: H&M / óra: Cluse


Ti mennyire érzitek magatokénak ezt a színt?

You May Also Like

4 Comments

  1. Az én kedvenc színem is a bézs. :) Nagyon csinos a blézer, és szépek lettek a képek is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tökéletes szín, nagyon könnyen be lehet illeszteni a gardróbba! Köszönöm szépen!♥

      Törlés
  2. Nekem a bézs a kedvenc színem, már egy ideje halmozom a ruhatáramban a szebbnél szebb darabokat ebben az árnyalatban *-* Nagyon tetszett ez a poszt, és az órás kép a kedvencem :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szeretem nézni a képeidet, főleg most, hogy tényleg ebben az árnyalatban pompáznak! Köszi Brigi!♥

      Törlés