Cassandra Clare - Csontváros

by - január 22, 2020



Harmadjára álltam neki ennek a sorozatnak, bár sosem fogom megérteni, hogy miért nem sikerült elsőre ledarálnom az összes részt. Nem csak a filmért voltam oda, hanem magát a sorozatot is láttam, és bár a vége rettenetesen bosszantott, mégis úgy döntöttem, hogy én ismét megpróbálkozom a könyvekkel.

Ha engem kérdeztek, akkor mindig is a hosszabb történetek felé integrálódtam, s inkább a sorozatok vonzottak, mint az egy részes kötetek. Talán ez vitt rá anno, hogy megvegyük az első három részt. Bár ez most egy újraolvasás volt, azt kell mondanom, hogy nagyon megkoptak az emlékeim a történettel kapcsolatban, bár a sorozat nézését csak októberben fejeztem be, de mint minden adaptációnál, nyilván itt is sok minden ellentmondást lehet majd felfedezni.

A történetünk egy tinédzser éveiben járó lányról szól, aki megtudja, hogy eddigi élete hazugság volt, sőt az édesanyját el is rabolják, ő pedig belecsöppen egy számára teljesen ismeretlen világba, az árnyvilágba. Szerencsére nincs egyedül, megismer három ifjú árnyvadászt, akik szépen lassan bevezetik ennek a világnak a részleteibe.


Gyilkosság ​tanúja lesz – a tizenöt éves Clary Fray aligha számít erre, amikor elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba. Az elkövetők: három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser.
A holttest aztán eltűnik a semmibe. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi, még egy vércsepp sem bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?

Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra?
Az Árnyvadászok tudni akarják…

Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra visz. Azt fogod kívánni, bárcsak sose érnél az út végére.


Bár nem igazán sikerült a szereplőknek kibontakozniuk ebben a részben, sőt szinte csak Jace életéről tudhattunk meg dolgokat Clary-n kívül, a világot nagyon jól megismerhetjük ebben a könyvben. Szó esett a múltról, a jó és sötét oldalról is, bár ami szintén említésre méltó, hogy igazából csak az árnyvadászok életéről olvashattunk, róluk tudhattunk meg részleteket. Nem tudom, hogy ez a későbbiekben mennyire fog változni, de nagyon remélem kicsit többet is olvashatok majd a vámpírokról, vérfarkasokról, na meg a tündérekről persze, sőt az összes többi teremtményről, ami az árnyvilág részét képezi.

A történet viszont száguld előre és letehetetlenné teszi a könyvet, hisz szinte minden oldalon történik valami. Nem csak szerelem, hanem harcok, családi viszály és egy új élet megismerése is ránk vár, hisz mi is Clary-vel együtt csöppenünk bele a világba és ugyan úgy új nekünk egy-egy szituáció, ahogy neki is. 
 

Összességében nehéz úgy beszélni a történetről, hogy tudom mi a folytatása, hisz láttam a filmet és a sorozatot is, s így nehéz nem hasonlítgatni a kettőhöz. Nagyon sajnálom, hogy azokat láttam előbb, és nem vetettem bele magam az olvasásba, hisz végül is ez az eredeti történet és így már nem biztos, hogy annyi meglepetést tartogat  számomra, amennyit kaphatnék, ha először tapasztalnám. Mentségemre szóljon viszont, hogy a történet maga nagyon jó, éppen ezért nem tudtam megállni egy rész után, s ezért is döntöttem úgy, hogy idén végig fogom olvasni ezt a sorozatot, sőt valószínűleg az árnyvilágra épülő egyéb sorozatokra is beruházok, mert az írónő engem megvett ezzel a kidolgozott történettel. Remélem, hogy a következő rész több meglepetést tartogat majd nekem így is és remélem, hogy még több rajongással tudok majd nektek írni akár a szereplőkről is.

Addig pedig ha kedvetek támadna esetleg kezdjetek bele akár a könyvbe vagy a sorozatba. A filmet pusztán azért nem ajánlom, mert nem készült folytatás, pedig azt is szívesen megnéztem volna.

Ti olvastátok ezt a sorozatot? Mi a véleményetek róla?

You May Also Like

0 Comments