Dolce Blocco határidőnapló

by - január 08, 2020



Sohasem voltam az a kifejezetten rendezett, összeszedett lány. Tudom, ez nagyon sok mindenben megmutatkozik, hisz sem a bejegyzések nem voltak rendszerezve, se a tennivalóim. Néha csak felfirkantottam a dolgaimat egy cetlire, ami persze elkallódott, s bár tudtam, hogy van valami amit elfelejtettem, azt sosem tudtam megmondani, hogy mi az valójában. A tavalyi év folyamán próbálkoztam meg a Bullett Journallal, de nagyon nem az én világom volt, mert sem időm, sem kedvem nem volt soha az elkészítésével foglalkozni, ezért is hoztam meg azt a döntést, hogy 2020-ra egy csoda szép határidő naplót szeretnék beszerezni, hogy kicsit helyén tudjam kezelni végre a dolgaimat.

Egyetlen dolgot bántam meg a vásárlásom során, az pedig az, hogy nagyon korán beszereztem ezt a csodás darabot, pontosabban még októberben. Olyan sokáig nézegettem és fájt a szívem, hogy nem írhatok még bele, de biztosra kellett mennem, hogy nem viszik el előlem a tökéletes darabot. A márkán talán egy percet sem kellett gondolkodnom, hisz annyi helyen láttam már és annyira szimpatikusak nekem a termékeik, hogy már a nyár folyamán tudtam, hogy egy Dolce Blocco darabbal fogom meglepni magam, s mennyire jó döntés is volt ez. 


Ez esetben szerettem volna kicsit kilépni a komfort zónámból, s egy letisztult darab helyett most kivételesen egy csodás, színes, virágos szépséget választottam. Nagy volt a harc e és egy kék társa között, de meggyőztem magam, hogy ezek a meleg árnyalatok hozzám sokkal inkább passzolnak, s a kéket nem is kedvelem, hiába az a csodás design. Amit még figyelembe vettem a választásomnál, hogy heti bontású legyen a naptár, hisz nekem annyi dolgom nincsen, nem kell ezer felé mennem a napjaim során, így bőven elég nekem az, ha heti szintre van tagolva.

Külön extra, s szerintem nagyot dob a hetünkön az éppen aktuális secret idézet, amely minden héthez tartozik. Beleolvasgattam előre, s rettenetesen jókat ír, már most is van egy csomó belőle, amik nagyon a szívemhez nőtték magukat, pedig én nem is vagyok egy idézetes lány. Ezen kívül viszont van havi tervező része minden hónap kezdeténél, ahol előre fel tudjuk jegyezni a teendőinket, az elintézendő dolgainkat prioritás szerint. Persze a szülinaposok és névnaposok is kapnak egy kis helyet, sőt még az ajándékaikat is fel tudjuk jegyezni a neveik mellé. Ezen kívül a lap végén a legfontosabb teendőinknek hagytak a szerkesztők pár sort. A blog életében is nagy segítséget tud nekem majd nyújtani az év során a tervezőm, hisz leírhatom a terveimet, céljaimat hónapokra bontva, így nem kell egy külön blogos füzetet is fent tartanom mint eddig.

Tudom, hogy sok mindenkinek fontos még, hogy elegendő helye legyen a jegyzetelésre, s bár nekem ez nem volt kifejezetten prioritásom a választásnál ez a naptár a megfelelő hellyel is rendelkezik. Később biztosan jól fog jön, hisz szeretek irkálni, s ha egy jó ötletem van, akkor lesz egy biztos helye ahova lejegyezhetem a későbbiekben.

Összességében úgy gondolom, hogy nagyon jó döntést hoztam, s egy cseppet sem bántam meg, hogy nem vártam meg a nagyobb választékot. Persze megnéztem a többi naptárat is, de nekem még így is ez a legnagyobb szerelem. Szóval én ezzel a csodás darabbal kezdem az évet.

Ti használtok határidőnaplót? Ha igen, amilyet?

You May Also Like

0 Comments