Hogyan tanulok az emelt német érettségire?

by - március 18, 2020



Természetesen nálam sem maradhat ki, hogy reagáljak az aktuális helyzetre, de én inkább egy kicsit más oldalról fognám meg ezt a témát. Az itthon maradás vagy más néven home office, nem való mindenkinek, amikor otthagytam az egyetemet és úgy döntöttem, hogy itthon fogok felkészülni az érettségire tudtam, hogy nekem is akadnak majd nehézségeim. Hisz itthon annyi minden jobbat lehet csinálni, mint a tanulás. Be kell vallanom, nem telik nekem sem minden percem a könyvek felett, de megpróbáltam kialakítani magamnak egy rutint, amit nagyjából tudok is követni. Ha hasonló cipőben jártok, mint én és szeretnétek egy kicsit az online oktatás mellett magatok kialakítani egy rutint, akkor ezt példának is vehetitek, bár most inkább a német emelt érettségit venném górcső alá.

Nyelviskola
Tudom, hogy nem mindannyian engedhetitek meg magatoknak, hogy nyelviskolába járjatok, sőt a jelenlegi helyzet meg sem engedi ezt. Én személy szerint azért iratkoztam be, hogy meglegyen a kellő motivációm és, hogy az élőbeszédet is tudjam gyakorolni. Sajnos ez a tervem nem egészen úgy sült el, ahogy terveztem, de online tanfolyamként tovább folytatjuk, szóval még van lehetőség rá, hogy tényleg sokat fog ez még segíteni. 

Könyvek
Természetesen az sem árt, ha van miből tanulni, így én is beszereztem bizonyos könyveket.Bár a szóbeli vizsga még eléggé messze van, én szeretettel pörgetem a 888 kérdés és válasz német nyelvből című könyvet. Sok tételem van már kidolgozva, ami nagyon megkönnyíti a dolgom, de szókincsileg nagyon sokat ad hozzám ez a könyv. Nagyon ajánlom azoknak is, akik nyelvvizsgára készülnek.
A Német nyelvtani abc a nevéből kiindulva a nyelvtani részekre fókuszál. Nagyon részletes, nagyon érthető. Tele van feladatokkal és rengeteg segítséggel. Ebből dolgoztunk a gimnáziumi éveim alatt is, így én akkor nagyon megszerettem. Nagyon vastag, de ez nem kell, hogy elijesszen bárkit is, mert tényleg ez az, ami a legtöbbet tud segíteni.
Utoljára hagytam a So geht's zu A2-B1 könyvet, ennek meg van a folytatása is, de én még csak ebben dolgozom. Szerettem volna az elején kezdeni, hisz nekem majdnem két év kihagyásom volt a nyelvben. Lehet csak én vagyok maximalista ezen a téren, de a sok sikerélmény csak visz és visz engem előre, szóval szerintem nagyon jó döntés volt, hogy végül ezzel kezdtem el!


Színes jelölő filcek
Talán a német az a nyelv, az a tárgy, ahol legtöbbször használtam jelölő filceket. A főneveket tökéletesen lehet színek szerint csoportosítani. Ezt a mai napig alkalmazom, mert ha máshoz nem, akkor az agyam a színhez köti a szót. Szerencsére itt nem kell minden fontos információt kiemelni, de a magyar könyvem egy merő színből áll, hát ezt próbáljátok elkerülni!

Postitek
A legfontosabb információkat szoktam rájuk írni, majd beragasztom a könyvembe vagy a füzetembe. Persze arra is nagyon jó, ha szavakat tanulok, akkor is mindenfelé ragasztgatom őket és minél többször látom őket annál biztosabb, hogy emlékezni fogok rájuk.



Friss levegő
Az egyik legfontosabb dolog. Lassan már olyan idő lesz, hogy kint is lehet tanulni, de addig is én mindig ablakot nyitok, mert egyszerűen a meleg, punnyadt levegőben nem lehet tanulni, elálmosít és még figyelni sem lehet rendesen.

Napirend
Az itthoni tanulás nagy mumusa az, hogy ha nincs kedvem egyszerűen nem foglalkozom vele. Én tipikusan az az ember vagyok, aki képes halogatni, bár tudom, hogy  magamért csinálom, de néha egyszerűen nem megy semmi. Ezért is alakítottam ki egy napirendet magamnak, így könnyebb, hisz tudom, hogy már csak fél óra van hátra és szünetet tarthatok, akkor pedig belehúzom kicsit. Ezt ajánlom leginkább mindenkinek, mert enélkül én tényleg elvesznék!



Annyi, de annyi dolog van, ami beválhat még egy-egy tárgynál. Én a németnél ezeket szoktam alkalmazni, de szinte minden tárgyhoz van egy kifejezett rutinom. Hála, hogy most csak kettő van, amiből fel kell készülnöm!

You May Also Like

2 Comments

  1. Szia!
    Én csak közepeztem, de a C1-es német nyelvvizsga megvan. Küzdeni kellett érte, de ha gyakorolsz rendesen, márpedig a fentiek alapján szerintem nagyon lelkiismeretesen csinálod, akkor menni fog.
    Sok sikert! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon gratulálok hozzá!♥ Igen, megpróbálok mindent megtenni, aztán majd kiderül mennyire lesz elég.:)
      Köszönöm!♥

      Törlés