Netflixes sorozat ajánló - Minden egyben, avagy a legnagyobb kedvencek

by - március 01, 2020


Még egy hónapja sincs előfizetve a Netflixre, de én már ledaráltam egy pár sorozatot és filmekből is kezdem behozni magam. Bár ez az olvasás rovására ment, de egyenlőre nem bánom, mert tényleg nagyon sok újdonságot nézek mostanában, ami szerintem rám fért már. Arra gondoltam, hogy most, hogy mát túl vagyok egy pár darabon, mesélnek nektek róluk egy kicsit, hátha ti is láttátok és meg tudjuk beszélni az élményeinket és a történteket.

Riverdale
Ez a sorozat az, amit eleinte nagyon imádtam, tényleg függővé tett. Az első három évadot sorozatbaráton néztem meg, de őszintén szólva nekem sokkal könnyebb Netflixen garázdálkodni, tehát a negyediket, vagyis a jelenleg futó évadot már itt nézem. Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor nekem ez már annyira nem nyerte el a tetszésemet, de még nincs vége, a csattanó még várat magára, tehát bármi lehet. Személy szerint csak azoknak ajánlom ezt a sorozatot, akik temérdek idővel rendelkeznek, mert egybe simán le lehet darálni ezt a rengeteg részt, na meg nem mellesleg rettenetesen izgalmas, én nagyon sokat agyaltam rajta.




Chilling Adventures of Sabrina
Ez a Riverdalenek egy spin off sorozata, ami a legnagyobb kedvencem lett. A hangulata, a szereplők és a történet is magával ragadott azonnal. Ha szeretitek a fantasykat, akkor biztos, hogy ezt is szeretni fogjátok. Egy félig ember félig boszorkány lányt követhetünk végig az izgalmakon. A harmadik évad videóklipjét és zenéjét pedig külön imádom!

Lock & Key
Bár ezt a sorozatot nem ismertem mielőtt regisztráltam, egyáltalán nem bánom, hogy belekezdtem. Talán ha nem reklámozzák agyon, akkor rá sem kattintok, pedig egy szintén nagyon izgalmas fantasy sorozatról van szó. Három fiatalról szól, akik új helyre költöznek, s itt nem csak beilleszkedniük kell, hanem a különböző nehézségekkel is meg kell birkózniuk. Annyira tetszett ez is, hogy az első évadot egy nap alatt néztem meg.

Next in Fashion
Tekintettel a divat blogomra nem is volt kérdés, hogy ez a sorozat is a kedvenceim közé kerül. Tizenhat fantasztikus tervező küzd a hírnévért és a pénzbeli fődíjért. Nagyon szuper volt, hogy beletekinthettem abba, hogyan is dolgoznak a divattervezők, hogyan születnek a szuper kreációk. Ez egy kicsit más stílusú sorozat, de én nagyon szeretem az ilyeneket is, szóval biztos, hogy ehhez hasonlóakat fogok még nézni a jövőben.

A telhetetlen
Kisebb koromban ameddig leginkább Disney Channelt néztem nagyon szerettem Debby Riant. Talán ezért keltette fel a figyelmem ez a sorozat, ami eléggé nagy meglepetést okozott nekem. Azt hittem, hogy egy unalmas szépségkirálynőről szóló sorozatba kezdek bele, de ennék sokkal többet kaptam. Nagyon izgalmas volt, talán az első évad még nem is annyira, de a második mindent vitt.





Ha érdekelne titeket, akkor legközelebb a filmes kedvenceimet hoznám el nektek, mit szóltok?

You May Also Like

0 Comments