Kedvencek szeptemberből

by - október 08, 2020

Az, hogy havonta összegyűjtöm az éppen aktuális hónap boldog pillanatait, biztos vagyok benne, hogy maximálisan hatással van arra, hogy milyen emlékeim vannak ezzel az évvel kapcsolatban, de az is lehet, hogy szimplán az idő elteltével minden megszépül. Nagyon szerettem az elmúlt hónapokat, de a szeptember az teljes mértékben más és jobb hónap volt a többinél, ebben 100%-ban biztos vagyok.

Elkezdődött a suli

Természetesen nem mehetett zökkenőmentesen a kezdés, rengeteg stressz és idegeskedés volt ezzel kapcsolatban, de ha így utólag összességében nézem, akkor elég sokat segített az iskola és próbálták úgy alakítani, hogy a vírushelyzethez képest a legjobb legyen. A tanáraim aranyosak, a tárgyaimat is rettenetesen szeretem. Maximálisan azt érzem, hogy végre megérkeztem és jó helyen vagyok, de erről meséltem már nektek ebben a bejegyzésben! 

Új barátok

Idén nem rettegtem annyira attól, hogy egyedül maradok, valami okból kifolyólag tudtam, hogy meg fogom találni a helyem. Szerencsémre sikerült is és soha nem lehetnék boldogabb, hogy ilyen embereket ismerhettem meg és a barátaimnak mondhatom őket. Tudom, hogy még nem telt el olyan sok idő és még alakulnak majd a dolgok, de ennek ellenére úgy gondolom, hogy azok az emberek, akikkel itt nagyon jóban lettem, ők később is az életem részei lesznek, legalábbis remélem!

Sikeres KRESZ vizsga

Már több mint egy hónapja, hogy sikerrel vettem ezt az akadályt is az életemben, aminek el sem tudom mondani, hogy mennyire örültem. Azt azért nagyon sajnálom, hogy vezetgetni még nem tudtam elkezdeni, de sosem késő! Ha esetleg kíváncsiak lennétek részletesebben, akkor jó hírem van, hiszen ezt a témát is feldolgoztam szeptemberben külön, ha ide kattintasz, akkor meg is találod!

Rendszeresség

Bár én azt hittem, hogy az életemet sikerült maximálisan rendszerezetté tenni, az a nagy helyzet, hogy az egyetemen rá kellett jönnöm, hogy erre még rá kellene gyúrni, mert nem a legjobb módszerrel dolgoztam eddig. Azt hiszem az, amibe most belekezdtem megfelelő lesz hosszú távon is, de biztos be fogok nektek számolni erről később. Mindenesetre úgy érzem kezdek egy profibb szintre emelkedni ezen a téren is.

Pest

El sem tudom mondani nektek, hogy az elmúlt fél évben mennyire hiányzott nekem az, hogy a napjaimat a kedvenc fővárosunkban tölthessem. Én szerintem egy tipikus, pörgős városi lány vagyok akinek elképesztő boldogságot okoz az, hogy Budapesten lehet. Nem tudom nektek megfogalmazni teljesen, hogy mit érzek, de talán én az a fajta ember vagyok aki nem menekül hanem rohan a fővárosba! 

Nektek, hogy telt a szeptember?

You May Also Like

1 Comments

  1. Borgata Hotel Casino & Spa Announces Opening Of
    Borgata Hotel Casino & Spa Announces Opening Of 인천광역 출장마사지 Hotel 통영 출장샵 Casino & Spa The 양산 출장샵 casino and resort's first 의정부 출장마사지 location opened in the late 구미 출장마사지 1980s,

    VálaszTörlés