Leiner Laura - II. IOV trillógia
Azt hiszem ezt a bejegyzést látva senkinek sem kérdéses, hogy én még nem nőttem ki Laura könyveiből, amit persze cseppet sem bánok. Szerintem soha nem fogom elengedni ezeket a sztorikat, bár az is igaz, hogy talán a Szent Johanna Gimi sokadszori újra olvasásra már nem fogja azt a hatást elérni nálam, mint akkor, ez a sorozat azonban kivétel, ugyanis olyan dolgokat segített feldolgozni, amik nagyon sokáig szerves részei voltak az életemnek, ezért talán mindig is aktuális lesz számomra.Egy év telt el az Iskolák Országos Versenye óta. A Szirtes tavalyi győzelme után a gimi összes diákja beadta a jelentkezését a következő évi megmérettetésre. Kocsis igazgatón hatalmas a nyomás: melyik négy diákja lehet képes a címvédésre amellett, hogy nem roppan össze a negatív kritikák, kommentek súlya alatt, ami az interneten és a táborban éri őket? Az igazgató úgy dönt, ezúttal nem a tanulmányi versenyeken jeleskedőket választ… A tizenhét éves Major Sára tehetséges táncos, azonban egy balul sikerült buli után kirakták a csapatából, a történtek miatt pedig megbélyegzetté vált az iskolájában. Éppen ezért ő is meglepődik, amikor Kocsis igazgató esélyt ad neki, és beválogatja a Szirtes Gimnázium csapatába, hogy három hasonló sorsú társával részt vegyen az Iskolák Országos Versenyén.
A négy név bejelentése nem kis meglepetést és felháborodást kelt a tanulók körében, az igazgató azonban bízik a megérzéseiben és a csapatában, így minden negatív reakció ellenére elindítja a Szirtes színeiben Major Sárát, Felcser Vivient, Fehér Rajmundot és Pap Dominiket.
Engem a legjobbkor találtak meg ezek a történetek, ugyanis sikerült nagyjából együtt felnőnöm Renivel, Bexi is elkapott néhány évet a gimis korszakomból. Az utolsó évben (vagy valahogy úgy) azonban megjelent az első trilógia, ami nagyban változtatta meg az életem és a hozzáállásomat mindenhez.
Nem titok, bár a részletekbe senkit nem tervezek beavatni, nagyon könnyen tudtam Hannával azonosulni. Nagyon együtt éreztem minden gondolatával, cselekedetével és ha ő nincs, akkor talán a mai napig nem is tudom feldolgozni azt, ami velem megesett. Nagyon szerettem azt a történetet, nekem nagyon sokat segített a szalagavató környékén, pont jókor szakított ki abból, a számomra szörnyű időszakból.
A trilógia második felétől őszintén szólva nagyon féltem, de nekem maximálisan pozitív a véleményem róla. Ismét egy hasonlóan testhez álló témát kaptam, amiről nevetséges, de megint iszonyat nagy segítséget merítettem, pedig egyetemista létemre nem is számítottam már ilyesmire.
Az új szereplőket azonnal megszerettem, annyira tudtam velük azonosulni, hogy komolyan vetekszenek Nagy Márkkal, ami nálam aztán igazán nagy szó. Mindenkit egyesével is sikerült megszeretnem, a barátságokat és kapcsolatokat is, szurkoltam és reménykedtem végig.
Az IOV még mindig meg tudott lepni. Nem hiszem el, hogy maradt még Laura tarsolyában ilyen jó és ilyen sok kreatív feladat. Egyszerűen imádtam olvasni minden fejezetet, együtt szorítottam velük, mert hát most tényleg nem volt egyértelmű, hogy ki nyeri meg a győztesnek szánt kupát.
Számomra nem egy sima második trilógia volt, az írónő nem másolta le az első három részt, minden szereplő más és más személyiség és ennek igazán tudtam örülni. A legnagyobb meglepetés azonban a versenyzőknek a kapcsolata volt a tanárukkal. Nagyon szerettem az évődéseket, a viccelődéseket, azt éreztem, hogy nagyon bensőséges viszony alakult ki közöttük, ami komolyan mondom a mai világban nagyon ritka.
A történet egyébként letehetetlen, sokkal boldogabb és feszélyezetlenebb mint az előző három. Amint megvettem és le tudtam ülni olvasni maximum csak enni keltem fel, de különben egy ültő helyemben elolvastam, annyira vitt magával a sztori. Ezen már meg sem lepődtem, Laura könyveivel általában ez történik.
Ennek ellenére most van bennem egy kis keserű szájíz. Annyira tudok mindig kötődni ezekhez a karakterekhez, hogy a könyvek befejezése után is még napokig szomorú vagyok, hogy ez ennyi volt, hogy nem követhetem tovább a kedvenc szereplőim életét, maximum akkor, ha tovább gondolom.
0 Comments