Egy ​varázslatos sziget. Egy veszélyes feladat. Egy égető titok.
Linus Baker, a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium munkatársa az agglegények csendes, magányos életét éli egy apró házban, egy kiállhatatlan macskával, az esős és szürke nagyvárosban. Feladata, hogy a kormány által fenntartott árvaházakban élő gyermekek jólétét felügyelje.
Egy nap berendeli a Rendkívül Magas Felső Vezetés, hogy életbevágóan fontos és szupertitkos küldetéssel bízza meg. El kell utaznia a Marsyas-szigeten működő árvaházba, ahol hat különleges gyermek lakik: egy gnóm, egy tündér, egy sárkánymadár, egy azonosíthatatlan, zöld paca, egy alakváltó törpespicc és a hatéves Antikrisztus. Linusnak el kell nyomnia magában a félelmeit, és meg kell állapítania, mennyire veszélyesek a gyermekek önmagukra, egymásra és a világra.
Az árvaház vezetője a szimpatikus és kissé rejtélyes Arthur Parnassus, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a védencei és a saját titkai biztonságban legyenek.
A Ház az égszínkék tengernél elbűvölően bájos és humoros történet. Ezenkívül mesterien mesél arról, hogy mennyire foglyai vagyunk az előítéleteinknek, valamint arról, hogy az ember a legváratlanabb pillanatokban találhatja meg a helyét a világban.

A legédesebb és legszívbemarkolóbb történet, amit mostanában olvastam. Őszintén szólva iszonyatosan nagy elvárásaim voltak vele szemben, ugyanis a nagy hype miatt került hozzám is ez a történet. Nagyon féltem, hogy nekem nem fogja azt adni, amit a youtube-on láttam másoknál, így eléggé kétkedve fogtam bele az olvasásba.

Eleinte őszintén szólva annyira nem is érdekelt Linus története, unalmas volt és sivár. De ez tökéletesen kontrasztban áll a későbbiekkel, szóval maximálisan értem, hogy miért éreztem egy kicsikét vontatottnak az elejét. Amint elértünk azonban a szigetre, ahol az árvaház található, a történet beszippantott és egyszerűen nem tudtam letenni.

Engem lenyűgöztek a gyerekek, mindegyik annyira különleges és annyira szerethető attól függetlenül, hogy kik ők, hogy néznek ki és honnan származnak. És pont ez a tanulsága a könyvnek, hogy nem szabad a "borító" alapján ítélni.

Egyértelműen érzem, hogy egy görbe tükröt mutat a világunk felé az írónő, mert ez az ítélkezés, ez a rosszindulat itt nálunk is megtalálható. Sajnos saját példámból is tudnék itt meríteni, de nem fogok, mert egyszerűen szörnyűnek tartom ezt. A rossz oldalt a falu lakói testesítik meg, de nekem iszonyúan pozitív az, hogy nem teljesen fekete-fehér itt sem a helyzet. Így tehát azt is látni, hogy van még az alagút végén egy kis fény.

Linus személyiség fejlődése is bámulatos, sejtettem, hogy hasonló lesz a vég, ennek ellenére lenyűgözött és talán még meg is kedveltem őt a végére, de persze csak a gyerekek után.

Engem teljesen berántott a történet, iszonyúan szerettem olvasni, de amiről picit olvastam volna még, az a gyerekek sorsa vagy a nevelőjüké, egy kicsivel több információ nekem még belefért volna a történetbe az előzményekről, de így is sokszor alig bírtam és sírásközeli állapotban, könnyezve próbáltam nem elbőgni magam a buszon, szóval talán pont elég volt az olyan érzékeny lelkeknek, mint én.

Imádtam minden szereplőt, minden párbeszédet, tájleírást. Egyszerűen számomra tényleg megunhatatlan volt ez a könyv, szóval masszívan és stabilan beküzdötte magát a kedvencek közé. Nem mondom, hogy nem voltak hibái a történetnek, mert biztosan voltak, de azt hiszem most maximálisan elfogultan tudok csak nyilatkozni róla, talán másodszori olvasásra más lesz a véleményem, de idén erre biztosan nem kerül már sor.

Egy hibát azonban muszáj kiemelnem, mert ez nekem annyit rontott az olvasmányélvényemen, hogy tényleg elgondolkodtam azon, hogy emiatt lepontozzam-e. Tele volt a könyv helyesírási hibákkal és ez nekem nagy vesszőparipám. Én sem írok mindig helyesen ne értsétek félre, nem vagyok egy nyelvtan zsaru, de amikor olvasok egy könyvet, akkor nekem ez tényleg nagyon leront az értékéből, nem tudom megmagyarázni az okát, de kicsit talán igénytelenségnek érzem, hisz több emberen megy át egy kézirat, egy könyv, igazán észrevehette volna valaki. Ennek ellenére nem válok meg tőle, nem szerzek be új példányt, hanem bekerül a kedvenc könyvek polcra, mert ez tényleg egy olyan történet, ahol kicsit száj húzva, de el tudom viselni ezt a kis hibát.

Ha tetszett a bejegyzés akkor mindenképpen kövess Instagramon is és ne felejts el felnézni a Youtube csatornámra, ahol hasonlóan várlak könyves tartalmakkal és egyéb személyes videókkal!