A hype ellenére hozzám igazán későn jutott el ez a történet, ráadásul nem voltam biztos benne, hogy engem is annyira meg fog nyerni, mint másokat, így végül a könyvtárból vettem ki néhány másik történettel egyetemben. Még akkor sem voltam biztos benne, hogy végül elolvasom, amikor levettem a polcról és tovább sétálgattam, hiszen annyira igazán sosem érdekelt engem ez a történet, de nem akartam kimaradni, hisz még mindig a sikerlisták élén áll.

Nem olvastam utána, hogy pontosan mit is várjak tőle, tehát teljes mértékben elvárások nélkül csaptam bele az olvasásba. Rólam azt tudni kell, hogy ilyen szinten sosem érdekel a biológia, a természet, így számomra ezek a részek már-már érdektelenek voltak. Ennek ellenére sikerült még nekem is olyan dolgokat mondani, ami azért nem hagyott hidegen. És körülbelül ennyi ideig tudtam dicsérni ezt a történetet, ugyanis nekem nem tetszett.

Már az elején sántikált a dolog, hiszen az én agyamba nem fér bele, hogy tudták azt a kislányt kivétel nélkül otthagyni egy részeges és erőszakos apával. Elvileg közel felnőtt testvérei voltak, akiknek igazán lehetett volna több eszük, ha már az anyjuk megbolondult. Majd, amikor a történet fordulatot vett és az apuka egyik nap úgy tért haza mint egy új ember, hát nem is hittem a szememnek. Sajnos saját kézből tapasztalhatom, hogy ilyen nincsen, egy erőszakos ember nem tud ekkora fordulatot egyik hétről a másikra produkálni, így innentől kezdve sajnos a történet nagyrészt elvesztett engem.

Persze nagyon sajnáltam a kislányt, de azt sem hiszem el, hogy nem gondolt arra, hogy miután az apja is lelépett, jobb lenne más felnőttekkel, mint tök egyedül. Az meg a pláne, hogy mikor mások is rájöttek az egészre a fülük botját nem mozdították. Hát, hogy lenne jó annak a lánynak teljesen egyedül a mocsárban? Mégis ennyire tökkelütöttek? Vagy nem tudom az írónő mégis mit gondolt.

Sajnáltam Kyát, mert mindenki otthagyta. Először a családja, ami traumát szerintem gyanúsan jól viselt, szóval ahhoz képest, ami történt nem omlott össze, ami előtt megint kérdőjelekkel állok. Majd Tate, aki szinte gyerek kora óta ott volt és vigyázott rá, majd az a nőcsábász fickó. Akit ugye megöltek.

Most jön a spoileres rész, mert erről tényleg beszélni kell! Én nem gondoltam, sőt nem is sejtettem, hogy szegény ártatlan főhősünk ide jut végül és sikerül neki meggyőznie mindenkit, hogy nem ő volt a tettes. Az meg, hogy azután, hogy kiderült a dolog Tate nem borult ki, hogy egy gyilkossal élt egy fedél alatt nekem tényleg sok volt. Én hittem neki és mélyen megdöbbentett, hogy még engem is átvert. Nem, nem ez volt a végső csapás a történetben, sokkal inkább az eleje, hogy ennyire nem érdekelt senkit az a lány, ilyen szerintem nincsen, de ha mégis van, akkor pedig mérhetetlenül elszomorít. 

Nekem logikailag az sem fért bele, hogy milyen ütemű volt Kya fejlődése. Egyik nap még olvasni sem tud pár évvel később pedig mindent megért egy végzős biológia tankönyvből? Kicsit furcsa.

Összességében nem tetszett ez a történet. Lehet mégis társítottam hozzá némi elvárást, amit számomra nem ütött meg. Tényleg szörnyű dolgokról szólt, tényleg voltak megható részei én mégis úgy gondolom, hogy nem nekem való volt és én nem hiszem, hogy valaha is ajánlani fogom bárkinek.

Ha tetszett a bejegyzés akkor mindenképpen kövess Instagramon is és ne felejts el felnézni a Youtube csatornámra, ahol hasonlóan várlak könyves tartalmakkal és egyéb személyes videókkal!