Őszinte leszek, ezt a könyvet már iszonyatosan régen kaptam és már el is olvastam egyszer. Körülbelül akkortájt, mint most is, csak egy évvel korábban. Most viszont annyira megjött hozzá a kedvem, hogy ismét a kezembe vettem és úgy gondoltam hiába újraolvasás, azért szívesen megosztanám a véleményem veletek. Ez az első újraolvasós véleményezésem, de azt hiszem nem az utolsó, szeretném az összes könyvemet megörökíteni a blogon is, ezért számíthattok majd még idén is hasonlókra.

Ez volt az első könyvem Erin Wattól és már akkor is nagyon szerettem, na persze az is sokat elmond, hogy most újraolvastam. Azt nem tudhatjátok, de csakis a nagy kedvenceimet olvasom újra, van, amin már többször is átrágtam magam. Ez a könyv másodjára sem volt csalódás. Egy laza kis szerelmi sztori, amiben akkora nagy meglepetések sincsenek.

A történet két szemszögből olvasható, ami itt érdekes mód egyáltalán nem is volt számomra zavaró, pedig ez nagyon sok helyen megesik. Nagyon szerettem mindkettejők látásmódját és azt is, ahogy a kapcsolatuk alakul. Egyáltalán nem bántam, hogy a könyv feléig el kellett érni oda, hogy végre megkapja az olvasó a várva várt szerelmi szálat.

Nekem tele volt izgalommal a történet, még így másodjára is. Nagyon jó volt belelátni abba, hogy a sztárok világa sem mese, ott sem minden szép és jó. Iszonyatosan jó volt olvasni, hogy milyen jellemfejlődésen megy keresztül az egyik karakterünk, ezek a kedvenc részeim a könyvben, amikor láthatom a szereplőkön is, hogy honnan hova jutottak.

Másodjára sem volt unalmas az eseményfolyam. Voltak fentek és lentek, együtt tudtam örülni, szomorkodni és idegeskedni a karakterekkel. Az egyetlen hiba, amit ki tudnék emelni, hogy nekem iszonyú gyors volt a kapcsolatuk haladása. Lehet ez abból is adódik, hogy több mint 5 éve kapcsolatban vagyok, ami azt jelenti, hogy kb 16 éves koromban jöttem össze a barátommal és mi nyilván más ütemben haladtunk és elképzelni sem tudnám az én életemben ezt máshogy, de őszintén szólva talán kedvem sem lenne még 300 oldalnyi kerülgetést olvasni.

A vége még most is ledöbbent. El sem hiszem, emlékszem amikor először olvastam nem hittem el, hogy ilyen van. Azért remélem nincsen, hisz ez szörnyű, de ha meg úgy nézzük, akkor a végkifejlet nagyon is jó lett, tehát hiába sokkolt le a tetőpont totálisan, azért csak boldogan fejeződött be ez a sztori.

A konklúzióm? Biztos újra fogom még olvasni, ahogy nagyon sok más könyvemet is és abban is biztos leszek, hogy mint most ez, azok is akkor fognak történni, amikor száz másik olvasatlan könyv vár rám a polcomon. De néha az embernek szüksége van egy lélekmelengető, szirupos történetre és arra az esetre ez egy tökéletes választás szerintem.