Biztos volt az életetek során olyan dolog, vagy esemény, amit mindennél jobban vártatok, de valahol legbelül, mélyen rettegtetek tőle. Nekem pont ilyen volt a ballagás. Mindennél jobban vártam, hogy 13 év után végre otthagyhassam az iskolapadot és ezek után valami újat kezdhessek tanulni, ami talán érdekel is. Az viszont, hogy a megszokott mindennapokból ki kell szakadni egyszerűen megrémített. Persze, az érettségi is pakolt rám egy olyan terhet, ami miatt nem volt önfeledt az örömöm, de talán e mögött az is rejlett, hogy nehezen viselem az ilyen nagy változásokat. Végül is ezzel a nappal véget ért valami, ami nem kis ideig tartott és akkor még azt éreztem, hogy a dolgozatok, felelések vagy netalántán a nem túl kedves osztálytársaim jelentik a legnagyobb problémát. Mint mondtam, nem volt ez egy mesés 13 év, és a mondással szemben én azt mondom, hogy nem, egyáltalán nem szépülnek meg az emlékek amik a hátunk mögött vannak. Néha, amikor véletlenül még eszembe jut az iskola elgondolkodom, hogy mások, hogy élhették meg? Az osztálytársaim hogyan élték meg ezt az öt évet, amit együtt töltöttünk. Végül is egy pocsék osztály voltunk, borzalmas közösséggel, de ahogy visszagondolok, talán csak én nem tartoztam sehova. Mióta az eszemet tudom én voltam a fura, különc lány. Itt vidéken nem menő olvasni, itt mindenki a bulizásnak él. Legalábbis nálunk ez így volt. A cserediákokra a mi iskolánkban nagy ívben szartak, de ha te barátkoztál velük máris meg lettél ítélve te is. Tudom, minden iskolában vannak gondok, hisz sehol semmi sem történhet felhőtlenül tökéletesen. De itt, na itt talán semmi nem ment zökkenő mentesen. Néha már azt éreztem valaki csak azért is kiszúr velünk, de ennek vége! A vége felé már az egészségem is ráment erre az időszakra. Bár ezt még nem sok mindenki tudja, de szorongani kezdtem, ami rányomta a bélyegét a mindennapjaimra. Most, így 2 hét elteltével talán már nyugodtan tudok nektek erről mesélni, hisz ezek már csak emlékek és talán lenne pár érdekes, vicces vagy tragikus történet, amiket a későbbiekben szívesen elmesélnék nektek, itt. Úgy gondolom ezt az osztálytársaim sem bánnák, hisz úgysem követnek!
Mivel ez egy outfit bejegyzés a képek miatt, ezért a szettemről is ejtenék pár szót, a formalitás kedvéért. Akár azt is mondhatnám, hogy egy átlagos mindennapi outfit, a szomszéd lány feelinget hozva. A fekete - fehér kombót még mindig nem tudtam levetkőzni, de egyszer talán még meg tudlak majd lepni titeket. Szóval én így néztem ki egy átlagos napon. Na jó, talán a hajam többször volt egyenes és hosszabb. Egyébként feltűnt valakinek, hogy levágattam? Mindegy is, de én imádom! Legközelebb pedig ígérem, egy fokkal (vagy sokkal) izgalmasabb outfitet hozok nektek, és elnézés ezért a melankolikus bejegyzésért, de szerettem volna kiírni magamból, igazán jól esett.
Ti szerettétek/szeretitek a sulis éveiteket?
Lilla♥
0 Comments